Kevesebb, mint egy hét van hátra a felsőoktatási ponthatárok kihirdetéséig, így lassan el kell gondolkodni azon, hogy hová költözzön majd a gyerek, ha más városban fog tanulni. Mivel kollégiumi férőhely nem jut mindenkinek, a nyár közepe az albérleti szektor csúcsát is jelent. Jövő héten eldördül a startpisztoly, így utánajártunk, mennyiért és milyen lakást lehet szerezni Budapesten.

Egy műterem lakás sem fenékig tejfel
„Keresünk 4-6 szobás penthouse-t, loft- vagy műteremlakást” – tette közzé idén az egyik német ingatlanközvetítő portálon egy anyagilag saját bevallásuk szerint jól eleresztett pár, amely így szerette volna megtalálni álmai lakását Frankfurtban. Erős a gyanú azonban, hogy a legdivatosabb – nyálcsorgatásra alkalmas – lakástípusokra szóló hirdetést némi sznobizmus is fűthette, hiszen például a műteremlakások egyik fontos ismérve a nagy egybenyíló tér. A lakást kereső pár által óhajtott 95-150 négyzetméteres lakóterületen például egy igazi műteremlakásban aligha alakítanak ki 2 szobánál többet. A nagy terekre többek között azért van szükség, hogy művüket akár néhány méter távolságból is mustrálhassák, körbe járhassák alkotóik, lett légyen szó szobrászról, festőről, vagy grafikusról. A munkához kellő természetes megvilágítás, benapozás is alapvető egy műteremlakásnál, amit nagy üvegfelületek és több méteres belmagasság biztosít.
A teljes cikket elolvashatod a Lakásfókusz oldalán.

Garázs, mint befektetés
Mind örömmel fogadjuk, hogy szeretett négykerekűnk zárható, biztonságos és mindemellett ingyenes helyen pihen. A garázsokat és parkolóhelyeket azonban akár befektetési céllal is megvásárolhatjuk, a későbbi bérbe adás reményében. Mint alább kiderül, nem elhanyagolható hozammal.
A teljes cikket elolvashatod a Lakásfókusz oldalán.
Utolsó kommentek