Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Még mindig megéri a támogatott hitel

lakásfókusz megéri a támogatott hitelKözeledik az év vége, és vele a támogatott lakáshitelek igénybe vételének végső határideje is. Sokan  vagy még mindig halogatják a döntést, hogy éljenek-e a lehetőséggel, vagy már el is döntötték, hogy nem. Való igaz, hogy az államilag támogatott hitelek július közepén elfogadott új változatát nem fogadta osztatlan lelkesedés a médiában, főleg amiatt, hogy az új konstrukcióban nőtt a bankok által a hitelen elérhető nyereség. A legfontosabb kérdés azonban sem nyáron, sem most, az év végi hajrában nem változott: jól jár a lakást vásárolni szándékozó egyszeri polgár a hitel felvételével, vagy sem? A Lakásfókusz számításai szerint egyértelműen igen.

A teljes cikket elolvashatod a Lakásfókusz oldalán.

0 Tovább

Támogatott hitel: ne hagyjuk a 1,5 milliót az államban!

Fanyalogva fogadta a hazai média az államilag kamattámogatott lakáshitel július közepén elfogadott „felújított” változatát. A biztosítékot alapvetően az csapta ki, hogy az első, még az év elején elindított konstrukcióhoz képest jelentősen bővült a bankok marzsa, azaz az általuk a hitelen elérhető nyereség. És való igaz, a hitelintézeti szféra keményen lobbizott a marzs kibővítése érdekében.

A teljes cikket elolvashatod a Lakásfókusz oldalán.

0 Tovább

Szocpol korlátok között

Egyelőre kevés banknál elérhető, és szigorú feltételeket tartalmaz az új szocpol, amelynek használhatóságát érthetetlen korlátozások is nehezítik. A kormánynak mindenképpen módosítania kell a rendszeren annak érdekében, hogy a támogatás elérje az eredeti szándékát, hogy segítse a családok otthonteremtését, és ezáltal lendületet adjon az ingatlanpiacnak!


A teljes cikket elolvashatod a Lakásfókusz oldalán.

1 Tovább

Lakásfókusz

blogavatar

Minden, ami a lakással, a lakhatással kapcsolatos: lakásvásárlás, lakáshitel, kilakoltatás, állami lakástámogatás, lakáspiac, lakásbiztosítás, lakásköltségek, lakásárverés, lakásállomány. Erről szól a Lakásfókusz blog, amely elemzések, hírösszefoglalók, vélemények, tanácsok formájában a lehető legtöbb szemszögből igyekszik feldolgozni a témát.

Utolsó kommentek