Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Még hosszabb lehet az árfolyamgát

Akár több évvel is meghosszabbíthatják az árfolyamgát rendszerét, amennyiben a Nemzetgazdasági Minisztérium rábólint a felvetésre. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi március végi időpont után is választhatja a megoldást az arra jogosult nagyjából 350 ezer ügyfél. Az alapos döntéshez azonban nem árt pontos információkkal rendelkezni, így ebben segítünk most a legfontosabb pontok átismétlésével.

A teljes cikket elolvashatod a Lakásfókusz oldalán.



1 Tovább

Több információt igényelnének az árfolyamgátról

A héten döntött a parlament az árfolyamgát jelentkezési határidejének három hónappal, 2013. március 29-ig történő meghosszabbításáról. A Lakásfókusz Elemzési Központ internetes követői között végzett gyorsfelméréséből kiderül, hogy a válaszadók harmada egyetért a hosszabbítással, de a több idő mellett még további tájékoztatást igényelnének a konstrukcióval kapcsolatban. Kétharmad szerint aki akart, az eddig is tudott csatlakozni. Az árfolyamgáttal szembeni ellenérzések ugyanakkor enyhülni tűnnek – derül ki a felmérésből.

A teljes cikket elolvashatod a Lakásfókusz oldalán.

0 Tovább

Mégsem zárul még az árfolyamgát?

lakásfókusz árfolyamgátKitolnák az árfolyamgátra való jelentkezés határidejét jövő március végére, mert nagyon kevesen igényelték eddig a konstrukciót. Ez önmagában azonban még kevés lehet a konstrukció sikerhez.

A teljes cikket elolvashatod a Lakásfókusz oldalán.

2 Tovább

Változások előtt a lakásbiztosítások

lakásfókusz változások előtt a lakásbiztosításokJövő évtől a kormány nem csak a banki tranzakciókat terheli meg egy ezrelékes díjjal, hanem az összes nem-élet biztosításra is kivet egy 10 százalékos különadót, illetve ez az adó a casconál 15 százalék lesz, a kötelező biztosításnál pedig marad a tavaly bevezetett „baleset-adó”.

A teljes cikket elolvashatod a Lakásfókusz oldalán.

3 Tovább

Árfolyamgát: most vagy soha!

lakásfókusz árfolyamgátEddig még csak a jogosult devizahitelesek tizede igényelte a rögzített árfolyamon való rögzítést, miközben vészesen közelít a végső határidő, a gyakorlatban már csak alig több mint két hónap maradt a jelentkezésre. Pedig érdemes elgondolkodni az állami mankó igénybevételén, hiszen várhatóan ez a kormány utolsó „adósmentő” segítsége, az IMF megállapodás kétségessé válása pedig komoly forintgyengülést is előidézhet.

A teljes cikket elolvashatod a Lakásfókusz oldalán.

5 Tovább
«
12

Lakásfókusz

blogavatar

Minden, ami a lakással, a lakhatással kapcsolatos: lakásvásárlás, lakáshitel, kilakoltatás, állami lakástámogatás, lakáspiac, lakásbiztosítás, lakásköltségek, lakásárverés, lakásállomány. Erről szól a Lakásfókusz blog, amely elemzések, hírösszefoglalók, vélemények, tanácsok formájában a lehető legtöbb szemszögből igyekszik feldolgozni a témát.

Utolsó kommentek